GENERÁCIÓK

Ezt az oldalt a közelgő Anyák-napja ihlette, illetve Izzie és Timcsoca blogjának témája. A vázlatot a Crazy4 Challenge C4C33 kihívásából vettem. Indulnék még a Penny Black Saturday Challenge heti kihívásán is, aminek lényege a monochrom-barna színvilág.

A fotó 1973 nyarán készült Tarjánban, Dórikám 5 hónapos volt, első unoka, szüleim imádattal csüngtek minden kis mozdulatán.

A csipkén, selyemszalagon, csomagolópapiron, tekla-gyöngyön kivül különböző egzotkus növények virágát, terméseit, szizált használtam.

Ezek a fotók ugyanakkor készültek, egy ócska kis Szmena géppel.

A kor divatja volt ez a tupírozott hajköltemény a fejemen.

Itt fényt kapott a film, ezáltal olyan, mintha Apu valami rivaldafényben állna.

A három nő. (Szüleimnek öt unokájuk született, és egyedül Dóri a lány.)

Kreativitásom akkor kezdett kibontakozni, amikor rájöttem, hogy nem igazán lehet szép kis babaruhákat kapni, így elkezdtem saját magam gyártani őket. Először egy ősrégi Singer gépen, később egy Naumann-on. Ez a kis napozó egy piros-fehér kockás konyharuhából készült. Hogy hányan megkérdezték sétáltatás közben, hogy hol lehet ilyet kapni!?!

Vékony, puha lenvászon volt az alap, kár lett volna törölgetésre használni.

Ez pedig a nagy kedvenc! Anyuék piros-fehér-pöttyös konyhafüggönye bánta. Természetesen ezek még mind megvannak bezacskózva, kiváncsi vagyok ráadhatom-e valaha valami unokafélére.

ÁRVÁCSKA

Ezt a képet a Yabo e havi kihívására kezdtem el, aztán annyira belemélyedtem, hogy ez a poszt lett belőle.

Az Everybody-Art-Challenge vázlatát vettem alapul. A kartonra varrt batikpapírt körbevarrtam, az előhívott fotót vastag kartonalapra rögzitettem, körbefirkáltam ezüst zselés tollal, és körbecsiszoltam. Fátyolpapírt, szalagot és selyem-árvácskát használtam még.

Részletfotók:

Tavaly ősszel, egy harmatos reggel fotóztam az erkélyünkön.

Valami megmagyarázhatatlan kapcsolat fűz ehhez a gyönyörű kis virághoz. Bárhol meglátom, utcán, parkban, vagy egy ablakban, mindíg édesapám jut az eszembe. Sosem tudtam megérteni gyerekkoromban, hogy az én édesapámnak mi szüksége van arra, hogy a 8-10 órai (főként szellemi ) munka után a kertet ássa, kapálja, virágokat ültessen, magokat vessen, hajolgasson az ágyások között.

Több száz, különböző fejlődési fázisokban lévő árvácskatő sorakozott a kertben, színenként elválasztva. Azon kívül, hogy élvezte a velük való foglalkozást, egy kis haszon is volt belőle. A mi falunkban az emberek gyakrabban járnak a temetőbe a halottaikhoz. Nagy szégyen, ha egy sír elhanyagolt, nincs rajta virág. Mivel akkoriban virágbolt nem volt a faluban, Apu árvácskáival ültették be a fél temetőt.

Amikor 2002. februárban (pontosan 2 hónappal Anyu után) elment, az első virág természetesen az árvácska volt a sírjukon.

Az üresen maradt ház kertjében, az ősszel elültetett tulipánok kibújtak áprilisban, de már senki sem tudott nekik örülni.

Te + én.

Olyan régen készültem már, hogy ezzel a fotóval kezdjek valamit. Most Izzie és Timcso kihívására az utolsó percben ezt az oldalt csináltam.A kép 1996. szeptemberében készült, amikor Dani első osztályba ment. Egy kicsit pátyolgatni kellett, tele volt stresszel, félelemmel. Azt hiszem, ez pont egy ilyen beszélgetős, odabújós pillanat volt.

A képet nagy méretben hivattam elő, kétoldalt a kedvenc papirommal kereteztem. (Papir neve: Arcadia SRL-Italy) A jobb felső sarokba pecsételtem a papirra, és átvittem a fotóra is.
A feliratot egy rozsdamentes kulcstartó tépett fekete kartonra írtam ezüst üvegkontúrral.
Dani hatalmas pracliját (most 20 évesen akkora, mint egy péklapát) körbevágtam, kiemeltem a síkból, és a rózsaszálat aládugtam.