2009. február 27., péntek

Ha már nyár............




Mostmár olyan mindegy. Belemerültem a nyári témába. A Scrapbook.hu egyik kihívása volt, hogy kivágott fotó köré valamilyen fantáziavilágot kellett teremteni. Mivel odavagyok a neplementés témákért, ezt a festményt választottam, a fotók pedig a korzikai nyaralásunk alkalmával készültek a tengerparton. Dani itt élte a "tyúkanyós" korszakát, mind a négyünknek állandóan körülötte kellett lenni, ha valaki bement a tengerbe, ott totyogott és kárált a parton, amig biztonságban ki nem jött mindenki, és újra együtt voltunk.




A festményt az allposter.com-on találtam, a festő neve: Adriano Galasso, cime: Spiaggia al Tramonto,a kagylók: Kubivet Sea-sea kitjéből, az ernyő: Scrappingtildawn of Deltapdown.

2009. február 25., szerda

Egy régi nyár

Lehet, hogy furcsának tűnik, hogy egy nyári oldalt csináltam, de ennek komoly oka van. Kezembe akadt egy régi negativ tekercs, alig tudtam kitekerni, nem csoda, 41 éve dobozban van.Nagyitóval megnéztem, és találtam rajta egy olyan kockát, amit akkoriban, 1968-ban a labor elő sem hivott, annyira túlexponált volt. Beszkenneltem, kicsit feljavitottam, és ez lett belőle. Karcos, homályos, de mi vagyunk fiatalon. Előjött az összes emlék azzal a nyárral kapcsolatban. Akkor már 3 éve jártunk egymással, és ez volt az első olyan nyár, amikor elengedtek bennünket a nagynéni balatoni nyaralójába (Természetesen szigoruan külön szobában, és állandó felügyelet mellett.)Az idézet a KFT együttes Balatoni nyár c. számából való, nem tudom úgy meghallgatni, hogy ne ezek a tinédzser kori nyaraink jussanak eszembe.



Az oldalakhoz használtam: Lily Designs Whenvelove mini kit, Hearth Prints shabbydoodles, DA Heritage papier, Tina designs-Marine help, betű: Lexi clear alpha, by Lori J., kék kristály: AH design Seatime mini kit.


Ábrahámhegy csodálatos hely volt, Mimi néni villájának teraszáról az egész Balatont láttuk. Természetesen anyuék csak úgy engedtek el, hogy az öcsémnek is velünk kellett jönni, a "tisztesség" kedvéért. Most jut eszembe, akkor az volt a törvény, hogy ha valaki 3 napnál hosszabb időt tölt az állandó lakhelyén kivül, akkor be kellett jelentkeznie a Tanácsházán, és beirták a személyi igazolványába, mint ideiglenes lakóhelyet. Ma már röhejesnek tűnik! A fürdőruhákról csak annyit, hogy akkoriban itthon még csak ún. piké anyagból készülteket lehetett kapni, ami olyan volt, mint egy vékonyabb vászon, abszolut nem volt rugalmas, a vizben megszivta magát és ha egyszer vizes lett, soha nem száradt meg. Akinek nem volt külföldi rokona, mind ilyenben járt. Emlékszem, hogy évenként más-más szinű csikokat varrtam rá apró pici öltésekkel, hogy újnak tűnjön. Azért voltak ezek általában két részesek, mert ebből az anyagból az egybefürdőruha olyan volt, mint egy páncél. Aztán 2 év múlva, a nászutunkra vettünk egy szép, mintás nylon fürdőruhát, egyrészest, ami rámsimult, hááát királynőnek éreztem magam benne.





Abban az időben, amikor a Trabanton és Wartburgon esetleg Skodán kivül alig lehetett más kocsit látni az utcákon, hatalmas érzés volt Siófokon odaállni egy nyugati autócsoda mellé, lazán megérinteni, mintha a miénk lenne. És természetesen lefotózni.

2009. február 23., hétfő

Ajándék Anitának



Amikor pár hónapja egyik scraptársunk Mesi elmesélte, hogy barátnőjének csontig kiégett a lakása, hihetetlen mennyiségű segitség érkezett, nagyon sokan felajánlottak valami saját maguk által készitett kiegészitőt, amivel barátságosabbá tudja tenni a lakását felújitás után.


Én arra gondoltam, hogy jól jönne egy konyhafalra akasztható jegyzettömb, egy naptárral. Pár napja láttam, hogy Timcsoca egy vendégüdvözlő táblácskát készitett vintázs stilusban, igy megpróbáltam valami hasonlót késziteni, hogy passzoljanak egymáshoz. Hát ilyen lett.





Így néz ki a tábla, mérete A4-es, a notesz és a naptár cserélhető, hátul két képakasztóval lehet rögziteni a falra. A keret eredetileg fekete, lefestettem fehér akrillal, megsmirgliztem, rámentem barna antik festékkel, és azt is visszacsiszoltam egy kicsit, így jó régi, kopottnak néz ki.




Ha nem tetszik neki ez a vintázs stílus, két pillanat alatt lekaphatja a képet, alatta egy modern kerámiacsempe van.

2009. február 22., vasárnap

TABÁN ANNO

Ezt az oldalt Apának készítettem, mert most éppen bele van bolondulva a régi Tabánba. Édesanyja családja élt ott, ő a kép főszereplője 5 évesen, édesapja ölében. A kép 1914-ben készült.

Ez egy kis ízelítő abból a borzasztó nagy anyagból, amit összegyűjtött. Rengeteg fotó van, amit még szó szerint restaurálni kell, mert penészesen, kifakulva, összeragadva élt túl akár két világháborút is. Nagyon élvezi, ahogy munka közben előbukkannak régi nagybácsik, nagynénik gyerekkori arcai, öreg tabáni házak, utcák. Akit érdekel, kukkantson be a blogjába, szerintem nagyon értékes munkába fogott, megpróbál egy irodalmilag, zeneileg egységes képet alkotni erről az eltűnt világról.











2009. február 19., csütörtök

BOLDOG SZÜLINAPOT CSUMIKA!

2 perc múlva éjfél, és akkor már mondhatom, hogy Boldog Szülinapot! Nagyon rossz, hogy most csak ilyen messziről tudom őt köszönteni.

És a végén már egy kicsit túlzsúfoltam, ez lett a végeredmény. Lehet, hogy valamelyik előző fázisban meg kellett volna állnom, de még nem érzem igazából ezt a vintázs stílust.


Aztán gondoltam, hátha jobban mutatna, ha nagyobb a kép.





Aztán jött az első variáció.

Ez a megdolgozott, megöregitett kép volt a kiinduló alap.

2009. február 18., szerda

JEGES BALATON


Ezt a képet azért csináltam, mert Dórikám panaszkodott, hogy már nem bírja elviselni a hetek óta tartó kánikulát Argentinában. Azt mondja, nappal nem megy 35 fok alá a hőmérő, éjszaka meg a falakból ömlik a meleg.
Egy kis hűsítőnek szántam, pár éve fotóztuk a befagyott Balatonon.




A szántódi öbölből néztük hosszában a tavat, amikor egy soha nem hallott, mély, dörgő, morgó, csattogó, robbanó, félelmetesen éles hangot hallottunk, ami egyszercsak hullámozva, lüktetve egyre távolodott, majd elhalt. Döbbenten álltunk, mikor rájöttünk, hogy ez volt a RIANÁS. Ezt mindenkinek hallania kéne egyszer az életben, felejthetetlen hang volt.



Fernando akkor látott először befagyott tavat.

HÓ-HÓ-HÓ-HÓ

Reggel a pici fiammal (190 cm) kimentünk havat lapátolni és közben bohóckodtunk egyet.


















2009. február 17., kedd

LIFTELÉS

A Scrapbook.hu-n Pavelancsika inditott egy kihívást, hogy lifteljük meg mollee: Ready To Gym c.képét. Mivel én még nemrégen űzöm ezt a hobbit, igazán nem vagyok tisztában a liftelés szabályaival. Az-e a jó megoldás, ha minden részletében követi az eredetit, vagy az, ha csak összhatásában emlékeztet rá.


Ez az eredeti kép.

Ez pedig az enyém. A két nagy gyerekemről készültek a fotók, éppen 30 évvel ezelőtt.

Frankó blog dij





Nagyon megörültem, amikor Éva üzenetet hagyott, hogy nézzek be a blogjára, mert meglepi vár.Köszönöm szépen neki ezt a díjat, bár én blogírásban még nem érzem magam dijazhatónak. A dijért cserébe 5 függőségemet kell "bevallani" Ime:

1/ A három gyerekem és a férjem, akik nélkül nem tudnám elképzelni a mindennapjaimat.


2/ A számítógép, ami nélkül............stb. Bármiben bizonytalan vagyok, már ütöm is be a keresőbe.


3/ A scrapbook, ami nélkül unalmasan telnének a napjaim.


4/ A fényképezőgépeim, amik nélkül a jövőbeli unokáimnak nem tudnám megmutatni a múltat.


5/A napi 5-6 kávém, ami nélkül az előbbiek sem működnének.


Mivel ez a játék már kering egy ideje a hálón, már mindenki megkapta azok közül, akiknek a blogját rendszeresen olvasom. Nem tudom, hogy annak van-e értelme, hogy valakinek zsákszámra álljon a blogján a dij. Én mindenkit érdemesnek tartok rá, úgyhogy ne haragudjatok, ha ezt most megtartom magamnak.

2009. február 7., szombat

KEDVENC TÁJAINK

A legtöbb és legkedvesebb élmény Görögországhoz, a görög szigetekhez Korfuhoz, Krétához,Rodoszhoz,Paroshoz,Szantorinihez fűz bennünket.





A korzikai utazásunk azért nevezetes, mert ez volt az utolsó olyan utunk, ahol még a nagyok is velünk jöttek. Dóri 20, Gergő 17 éves volt. Ez után ők már külön jártak nyaralni, de azóta is emlegetik az ott átélt élményeket.
1993-ban a kikötői határőrök forgatták a piros útlevelünket, egymásnak mutogatták, mert nemigen láttak még ilyet. Korzika csodálatos, vad, komor, kiismerhetetlen, változatos, két óra alatt a forró tengerparti fövenyről a 2700 méteres Monte Cinton voltunk, na nem a tetején, de a hóhatárnál.
Rengeteg élményünk volt, kezdve attól, hogy a négy éves Danit az utolsó pillanatban rángattuk vissza Napóleon ágyából Ajaccióban, mert nagyon fáradt volt, és csak annyit látott, hogy ágy.Folytatva azzal, hogy olyan partszakaszon volt a szállásunk, ahol minden reggel kidobott valamit a víz, egyik reggel egy hatalmas szörfdeszkát, amit -miután nem kellett senkinek- hazacipeltünk a Lada tetején. Aztán megtapasztaltuk, milyen az, mikor elérhető közelségben van egy álomszép öböl (a képek tetején van), amit kihagytunk, és azóta is bánjuk. Átszelve a szigetet, ahogy a nyugati parton kiértünk a hegyek közül, és egy pihenőnél megálltunk, ezt láttuk lent a mélyben. Nagyon bonyolult lett volna a levezető utat megkeresni, előttünk csak szúrós bozóttömeg, vissza kellett volna menni sokat, nagy időveszteséggel. És még előttünk volt Corte, Ajaccio, Bonifaccio.
Igy legalább bennünk maradt a vágy, hogy ide még egyszer vissza kell menni! És megmaradtak bennünk az illatok, a hajunkban lévő vad orchideáé, a hangok, a hegyekből lefutó gyors, kristálytiszta patakok csobogása, a tenger mormogása.


KORFU ! Csupa nagybetűvel! Szinte a második otthonunk. Itt szerettük meg a görög embereket, ételeket, italokat, a tengert, sok-sok emlék fűz minden kis öbölhöz. Amikor először gördültünk le az 1200-as Ladánkkal (tetején csomagtartó, azon kiságy, bili) a korfui kikötőben a komp rámpájáról, nem gondoltuk, hogy ilyen hosszú, mély kapcsolat, nagy szerelem lesz belőle. Három gyerekkel mentünk, a pici két és fél éves, szállásunk nem volt , bementünk az első irodába a kikötőben, és csak annyit mondtunk kézzel-lábbal : közel legyen a tenger. Az irodavezető nagyon rendes akart lenni, telefonált valakinek, mondta "siga-siga" (nyugi-nyugi) egy óra múlva be is futott egy kis vörös, nagyhangú, széles gesztusokkal mutogató görög, egy ócska Nissan teherautóval, mondta, hogy kövessük. Árkon-bokron, kis falun, nagy falun, hegyen-völgyön mentünk vagy 40-50 percet, a sziget túloldalára. Aztán egy hosszú olajfaliget, végén egy szép kis nyaraló nagy terasszal, citromfákkal, dús növényzettel, virágillattal. Csak épp a tenger nem volt sehol. Harisz (mert így hívják a görögünket) csak görögül beszélt, igy nem értette, miért mondjuk angolul,németül , hogy mi azt kértük, közel legyen a tenger. Mikor rájött mi a bajunk, nevetve mondja, hogy 30 méter, itt van a banjo-banjo. Csak éppen nem vizszintesen, hanem függőlegesen. Akkor vettük észre, hogy egy meredek partoldalon van a ház, de a rengeteg növénytől nem láttuk a tengert. Megmutatta az ösvényt, és a homokfalba vájt hosszú lépcsőt, ami levitt a tengerhez. Megijedtünk, hogy fogjuk ezt a gyerekkel naponta többször megmászni, de az, hogy miénk volt az egész part, mindenért kárpótolt.
És életünkben annyi gyönyörű naplementét nem éltünk meg. Szárszón is csodás a naplemente, de ott az északi part hegyei között tűnik el a nap, ám itt végignézni, ahogy belezuhan a tengerbe, közben a vörös milliónyi árnyalata szétterül és hullámzik a vizen............,szóval költőnek kéne lenni, hogy ezt megfogalmazhassam.



Azóta többször voltunk náluk, jó barátok lettünk Harisszal és Dzenivel, a feleségével, többször voltunk már Korfun szállodában is, de mindig autóbérléssel kezdjük, és rohanunk meglátogatni őket, és az öblünket. A kép tetején látszik, hogy milyen öleléssel jönnek elénk, mikor meglátnak.





Rodoszra egy Last Minute úttal mentünk Danival és Juditékkal (100 éves barátaink). Egy pici kis halászfaluban volt a szállásunk, az volt az első szezonja annak az apartmanháznak ahol laktunk. Szuper hely volt, csak átsétáltunk az út túloldalára és ott volt a csodás, kék, tiszta tenger. És csend volt, épp annyi nyüzsgéssel, ami még belefér. Persze végigjártuk a sziget nevezetességeit, a fővárost a Nagymesteri palotával, , Lindoszt (itt szamárháton mentünk fel a fellegvárba),a pillangóvölgyet, stb, de azért sokat pihentünk és fürödtünk. Apa egy itt átélt élményéről írt egy kis novellát, itt olvashatja, aki kiváncsi rá.




Firenzében töltöttük a húsvétot. Busszal mentünk a Népligettől, menetrendszerinti járattal,este indultunk, másnap 10-re ott voltunk. A pályaudvar környékén nagyon sok kis olcsó hotel van, neten foglaltunk szállást, nem volt drága. Dóri és Fernando is átjöttek Viareggióból, megnéztük a hagyományos Húsvéti körmenetet és tüzijátékot a Dómnál, utána vonattal elmentünk Luccába, ahol éppen antikvitás kirakodóvásár meg bolhapiac volt az egész városban. Nagyon élveztük.





Rómába is a barátainkkal mentünk, ott csatlakozott hozzánk Dóri, és pár napig velünk volt.Interneten néztünk ki egy nagyon kellemes kis hotelt, a Szt Péter Bazilika szomszédságában, szinte fillérekért. Március 8-a volt, az utcákon, piacokon rengeteg virág, idegenek a kezünkbe nyomtak egy-egy csokor mimózát. Róma gyönyörű volt, csodálatos emlék maradt.Apa irt egy kis rövid novellát, itt olvasható.




Hát Toszkánáról mit lehetne írni? Itt élt a gyerekem 4 évig, ő szerettette meg velünk az olasz tájat, az ételeket, a finom borokat, meg az olasz embereket, megismertük egy csomó barátját. A teraszukról hosszan látni lehetett az olasz riviérát, és mivel egy hegyen laktak, ráláttunk a völgyekben meghúzódó kis falvakra, városokra. Életemben olyan csodás éjszakai panorámát még nem láttam, a millió pici fény pislákolt, ahogy kanyarogtak az utak, égtek az utcai lámpák, messze meg a tengert világitotta a hold, a fekete égen a rengeteg csillag....... Most is libabőrös leszek, ha visszaemlékszem rá.





2009. február 4., szerda

Valentin lilában.

Hogy miért lila? Egyszerüen csak a kabátom szine, meg a ködös, fakó, kissé életlen fotó miatt. Szeretem ezt a sorozatot, amit egy ködös decemberi vasárnapon fotózott a fiam.

Gödöllőn, a kastélykertben volt egy virágkiállitás. Gergő épp akkor próbálgatta az új Nikon gépét, és mi voltunk a modellek.