Ezt az oldalt Anyák napjára készítettem. Sajnos én már nem tudom köszönteni édesanyámat, de biztos örülne ennek az oldalnak. A felső képen én vagyok Anyuval, alul pedig a gyerekeimmel.
05.03. Pont egy éve, Somogyban portyázva megnéztük a Latinovits Múzeumot Balatonszemesen. Aki szerette őt, a művészetét, annak kötelezően előírandó. Nagyon jól összeszedett anyag, a Színháztörténeti Intézet, és a család dokumentumaiból. 2-3 éve került ebbe az önálló épületbe, igazán méltó körülmények közé. Amíg az ember a termeket bóklássza, csodálatos verseket hall az egész épületben Latinovits tolmácsolásában.
Tavasszal még az a hír járta, hogy bezárják , mert a megyei múzeum leépitések miatt nem tudja tovább finanszírozni a fenntartását. Végül a szemesiek nem hagyták, és újabb öt évre saját kezelésbe vették.
És ha már Szemes, és kultúra, akkor van itt még egy Reich Károly emlékkiállítás, és egy Postamúzeum is.
05.10. Ennek a fényképnek látszólag semmi köze a mai témámhoz. Ma van ugyanis a
MADARAK ÉS FÁK NAPJA. Utoljára általános iskolás koromban ünnepeltük. Ezen a napon nem volt tanítás, az egész iskola kivonult a falu melletti erdő egyik nagy tisztására, egész nap sorjátékokat játszottunk, kötélhúzásra, fáramászásra, lepényevésekre emlékszem, a szabadban töltöttük el a napközis ebédeket, egy hatalmas majális volt az egész nap. Biztosan volt szó a madarakról meg a fákról is, de 50 év távlatából nekem inkább a fentiek maradtak meg. Hivatalosan 1906-ban adtak ki egy rendeletet, miszerint országos mozgalommá kell tenni az iskolákban. Később ez alábbhagyhatott, mert az én gyerekeimnél nem emlékszem, hogy ez téma lett volna.
Mivel akkoriban a fényképezés nem volt mindennapos dolog, ezért vettem elő ezt az első osztályos csoportképemet. (Felső sorban balról az első vagyok)
05.12. Ma reggelre a kertemben kibomlott a pünkösdi rózsa. Szegény balga jószág, nem tudja, hogy neki a húsvét utáni 50. napon kellett volna kinyílnia. De hol lesz ő már akkor!?!
2008-ban pont a mai napon volt pünkösd hétfő, most pedig még egy hónapot kell várnunk. Nagyon jó illata van, azt a szemtelen legyet is biztos ez vonzotta.
05.13. Megmutatom, mit "alkottam" tegnap. Legalább 15 éves ez a kis indiai felsőm, amit nagyon szeretek, mert jó viselet, könnyű, nem gyűrődik. Kb 10 éve egy óvatlan pillanatban túl közel került a hipós műveletekhez a fürdőszobában, és két hatalmas folt keletkezett rajta, elöl-hátul. Azóta évenként pakolom ide-oda, kidobom, visszaveszem, eldugom a szekrény aljába. Tegnap megint a kezembe akadt, fogtam egy ecsetet, egy tálkába hipót, és a foltokat egy kicsit körberajzoltam. Ilyen lett! Aki látja rajtam, majd találgatja, hogy ez meg micsoda. És mégsem kellett kidobni! Éljen az újrahasznosítás!
 |
|
05.15. Családom fiútagjai készülnek a „Kinizsi 100” teljesítménytúrára, ezért a vasárnapi ebéd után kimentek a reptérre, hogy legyalogolják a 15 kilométerüket. Gondoltam, mire hazajönnek összeütök egy kis édességet. Már sokszor sütöttem muffint, de ilyen finomra még nem sikerült. A tojásos túrótól amit a tetejére kanalaztam, nagyon különleges, krémes állaga lett. Ezt az adagot csak annak érdemes megcsinálni, akinek nagy családja van, mert 36 db lett belőle. Négyesével befóliázom, és lefagyasztom a maradékot, mivel sokszor előfordul, hogy a fiúk felforgatják a lakást egy kis édességért.
.
04.07. A mai születésnapomon nem készült fotó, mert influenzába való visszaesés miatt enyhén szólva nem vagyok fotogén. Ezért kínomban azt találtam ki, hogy visszamenőleg 10 évenként keresek egy fotót magamról.
10 évenként keresek egy fotót magamról.
04.01. A délelőtti kávémat iszogattam az erkélyen és figyeltem, hogy tőlem pár méterre hogy dolgozik ez a vadgalamb. Először a fűzfa gyenge, törékeny ágait vette kezelésbe, könnyen le tudott törni belőle, és csőrében repült vele egy magas tuja mélyére. Odaóvatoskodtam, és csak egy fehér pamacsot láttam, ahogy épp egy picit megemeli a fenekét, hogy a párja alá tudja ügyeskedni az ágat. Persze többször leesett az ág, de nem vesztette el a türelmét, rendületlenül rótta a köröket egész délelőtt. Egy idő után a meggyfán landolt, azt hittem eltévesztette a házszámot, mert ott nem éppen fészeknek való ágak vannak. Észrevettem, hogy az óriásira duzzadt rügyeket ügyesen kibontotta, a csőrébe vette, és vitte a párjának. Hát nem gyönyörű???
03.29. Ez a fotó 55 évvel ezelőtt, 1956. tavaszán készült. Budapesttől 60 km-re, a Gerecse alján lévő kis faluban, Tarjánban éltünk, és szüleim barátaival tettünk egy kirándulást a fővárosba. Fogalmam sincs, hogy mivel jöttünk, busszal vagy vonattal, itt még csak első osztályos voltam. Pár hónappal később édesapám és barátai bérelt teherautóval hozták fel Budapestre az élelmiszert, mi meg otthon rettegve vártuk, hogy szerencsésen hazaérjenek. De arra biztos nem gondolt senki, hogy fél évszázad múlva az az őrült ötlete támad egyeseknek, hogy Budapest jelképét, a Szabadság-szobrot eltávolítsák, és kicseréljék a Nagyboldogasszony szobrára. Remélem, nem fog nekik sikerülni!
04.03. Szülőfalumtól negyedóra autóútnyi távolságra van egy kis eldugott völgy a Gerecsében. Csak tavaly tudtam meg, hogy a magyar történelem –mohács utáni- második legtragikusabb csatája volt itt, melynek történetét nagyon kevesen ismerik. A mohácsi csatavesztés után a megmaradt magyar csapatokat észak felé kergették a törökök, ők pedig itt Pusztamarótnál ebben a védett völgyben elsáncolták magukat, szekértábort alakitottak ki, de a törökök a Budáról hozott ágyúkkal végül 3 kemény nap után megtörték az ellenállást, és iszonyatos mészárlást rendeztek. 25 ezer ember halt meg itt, és sokan kerültek rabságba. De állítólag a törökök vesztesége is nagyobb volt a mohácsinál. Képzőművészeti vonatkozása is van a történetnek. Tegnap a Nemzeti Galériában két képet is láttunk Dobozi Mihályról, aki egy nemes katona volt. A tábor eleste után feleségét a lovára kapva menekültek, majd érezvén, hogy az üldözők hamarosan beérik őket, felesége könyörgésének engedve leszúrta őt, hogy becsületét megmentse, őmaga pedig utolsó leheletéig harcolt. Egyik képet Székely Bertalan, a másikat Madarász Viktor festette.
Mindezt azért meséltem el, mert ma ide tettünk egy csodálatos kirándulást.
04.04. GYŐZTÜNK!!! Legyőztük a medvehagymát! A tegnapi kirándulásunkon 8 és fél kilót szedtünk. Én kettőt, Apa hat és felet. Ma reggel 8-kor nekiálltunk feldolgozni, és most 5 óra előtt pár perccel lettünk készen. Kemény munka volt, még a fülem is zöld, az egész lakás, a lépcsőház, a környék tömény hagymaszagú (ill. inkább fokhagymára hasonlít) Többen becsengettek, hogy innen jön ez a jó illat? Az üzletben igazolványképet készítettem, és a hölgy megkérdezte, itt egy étterem van valahol? 12 üveg lett, amit sóval és olivaolajjal tettem el, 33 csomag amit lefagyasztok, egyenként 30-40 levél lepréselve, és fóliába csomagolva, és kipróbáltam turmixolt medvehagymát muffinformába tunkolva lefagyasztani, amit majd fagyás után kiszedek a formából, és egy dobozban tárolok. Tavaly jóval kevesebbet szedtünk, de nagyon jól tudtam használni, szinte minden ételhez, pogácsákhoz, kencékhez. Most aztán reszkethetnek a koleszterin molekuláink!
