2011. március 6., vasárnap

Ünnepelünk

Úgy döntöttünk Apával, hogy ezentúl minden évben megemlékezünk a közös évfordulóinkról, nem várjuk meg a "kerek" éveket. A mai napon, 46 évvel ezelőtt ismerkedtünk meg egy gimnáziumi bulin. 2oo9-ben már írtam róla egy bejegyzést:  http://kaszasklari.blogspot.com/2009/03/1965-marcius-6.html


Délután, a szép napsütésben csavarogtunk egyet a Városligetben, múzeumban voltunk, cukrászdában, itthon felbontottunk egy üveg finom bort. Hát ez volt a mi kis ünnepünk.

2011. március 1., kedd

ÚJRA ITT!

Azt vettem észre, ahogy öregszem, egyre kevésbé tudom megosztani a figyelmemet. Régebben párhuzamosan tudtam csinálni millió dolgot, család, üzlet, scrap, nordic, barátok, blogok, hobbik, kert. Ezzel most szeretném megindokolni, hogy miért voltam itt olyan régen. Januárban elkezdtem a facebookon felidézni az egy évvel ezelőtti argentin emlékeket, és valahogy az teljesen lekötött, elvette az összes időmet. Tudom, hogy ez nagy disznóság, mert barátaim, ismerőseim között sokan vannak, akik itt olvasnának inkább. Ígérem, megpróbálok valahogy mindkét oldalra figyelni.

Sajnos a scrappelést is elhanyagoltam. Ezen a héten azonban a CEWE kihívásnak nem tudtam ellenállni. Téma a KAPU.

 És mivel egyetlen oldalon képtelenség bemutatni ezt a hatalmas anyagot, gondoltam, hogy írok egy bejegyzést.

Görögországi utazásaink során, Krétán, Korfun, Rodoszon rengeteg fotót készitettünk kapukról.
Apa még egy kis novella félét is írt a blogján, amit most ellopok tőle, és átemelek ide.

"A kapu használati értékén túl mindig jelkép is, valamiből valamibe átlépünk, valamit bezár, vagy kinyit, két teret összeköt és elhatárol. Ha benn vagyunk, birtokon belül érezzük magunkat, ha kopogtatunk rajta , bemenni szeretnénk. Záróvonal, melyen átlépve más térben, más világban vagyunk, s ha nem tudunk átlépni rajta , hiányérzetünk támad, s fantáziálni kezdünk, mi lehet mögötte. A krétai kapukat nézve sok minden jut eszembe. Első a kétkezi verejtékes munka, amely létrehozta őket. Egyszerű szerszámokkal, célnak megfelelő kivitelben készültek, felesleges cirádák nélkül. Azután elgondolom, némelyikük többszáz éves, szúette deszkáival dacol a múló idővel, emlékezik szomorú és boldog ajtónyitásokra, gyerekzsivajra, öregek csoszogására, ünnepi muzsikára és puskaropogásra.

Rajtuk hozták be a megkeresztelt újszülötteket, vagy kísérték utolsó útjukra a holtakat. Öröm és bánat vonult át rajtuk. Mára legtöbbjük elvesztette funkcióját, már nem nyílnak sehová, mögöttük a ház összedőlt, mementók csupán. Emlékei egy letűnt kornak. 



Néhányukhoz emlékek fűznek engem is. Maria és Joannisz ajtaja Krítsában határ élet és a túlvilág között, ha benézünk rajta holt emlékeket látunk.

 Legkedvesebb kapum Kokkino Horioban egy rég nem létező házat őriz, kapu térben és időben. Először 2000-ben fotóztam le ,azután még 3-szor.


A jobboldalán növő fügebokor minden évben nagyobb , lassan eltakarja a kaput. Ha látom, úgy érzem hazajöttem, ez a kapu egy kicsit az enyém is. Jó lenne egyszer átmenni rajta.


 A temetőkert kapuja Anopolisban: szinte hallom a sarokvas nyikorgását




Végül a Hersonissos feletti kis faluban ,Koutouloufariban a néprajzi múzeum kerítés kapuja, a gondnokkal.


 Kifizetve a belépődíjat, véletlenül megjegyeztem, nem muszáj ám blokkot adni, mire a mosolygós gondnokasszony összecsapta két kezét: nem úgy van az kedveském, mert mi 
lesz, ha megtudják ezt a kapitalisták Iraklionban?"
"
És végül még egy pár kedvenc: