2009. április 27., hétfő

Ballagás

Jó pár évvel ezelőtt egyik nagyker legfelső polcán megláttam egy porosodó, szakadt dobozt, amiből kilógott valami fonott dolog. Kérésemre leszedték, és egy csomó kisméretű fonott szalmakalap volt benne, babának való, kb 20 cm-es átmérőjű. Mivel jó áron adták, elhoztam mindet, majd csak jó lesz valamire. Aztán jött a fiam ballagása, és elkezdtem különböző szinekben gyártani. Másoknak is megtetszett, volt olyan osztály, ahol összeirták a gyerekek kedvenc színét, és személyes kalapot kaptak. Egy bambusz-botra ragasztottam, ballagás közben nagyon jól mutatott a virágok között, utána pedig a szalagokat felerősítve rá, a gyerek szobája falán landolt. Ja, elfelejtettem mondani, hogy fiúkalap is volt, az úgy néz ki, mint egy igazi férfikalap, és természetesen arra nem virág került, csak szalag, és zöldek.


Itt egy kis kollekció a lánykalapokból:



























Végül még egy érdekes ajándék. Egyik kedves ismerősöm unokája fog ballagni és a bátyja egy különleges csokrot fog köttetni a hugának. Összeszedtek egy csomó fotót, ahol a két testvér együtt van, én beszkenneltem, 9x13 méretben előhivattam, majd a képeket szív alakúra kivágtam. Ráragasztottam egy mindkét oldalon piros kartonra, és azt is kivágtam, egy kis ráhagyással. A két papir közé egy drótot dugtam, és a virágos ezt fogja belekötni egy csak zöldből álló csokorba. Ilyen csokra biztos nem lesz másnak!



3 megjegyzés:

Timcso írta...

Nagyon ötletesek és mutatósak!!:)

altalena írta...

Szuper ötletek... De jó, hogy megosztottad velünk! Köszönöm:))

Christine írta...

Gyonyoruek a kalapok! Nagyon jo otlet!