Krissz egy kis nyugalmas kihívást akart pasztell színekkel, semmi harsányság, pezsgés, hangzavar. Téma a csend. Valamelyik délután a fiammal bementünk metróval a városba. A Parlamentnél kezdtük a sétát, nekem olyan új volt minden, mintha külföldön járnék. A József Attila szobrot sem láttam még, és ezt a holokauszt-emlékművet sem. Megdöbbentő élmény volt, szerintem emelett senki nem tud elmenni úgy, hogy egy pillanatra el ne csendesedjen kívül-belül.
A legszörnyűbb érzés ennek a gyerekcipőnek a látványa volt.
-- 000000000000--
Miután elkészültem a Dunaparti képpel, eszembe jutott, hogy a nyáron, somogyi barangolásaink közben elkeveredtünk Göllére. A kis falunak híres szülötte Fekete István író, aki ott van eltemetve feleségével, és kutyájával Bogáncscsal együtt. A temetőben bóklászva találtunk egy félreeső részt, ahol öreg, mohával benőtt sírkövek, itt-ott megdőlve, egymásnak támaszkodva simultak a zöld tájba. Valami olyan fantasztkus nyugalom és csend volt, amit ritkán érez az ember.
Gondoltam, csinálok még egy képet, ennek a cime: " A többi néma......
És akkor még egy-két kép ugyanonnan:
És akkor még egy-két kép ugyanonnan:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése