2011. március 1., kedd

KRÉTAI KAPUK

Azt vettem észre, ahogy öregszem, egyre kevésbé tudom megosztani a figyelmemet. Régebben párhuzamosan tudtam csinálni millió dolgot, család, üzlet, scrap, nordic, barátok, blogok, hobbik, kert. Ezzel most szeretném megindokolni, hogy miért voltam itt olyan régen. Januárban elkezdtem a facebookon felidézni az egy évvel ezelőtti argentin emlékeket, és valahogy az teljesen lekötött, elvette az összes időmet. Tudom, hogy ez nagy disznóság, mert barátaim, ismerőseim között sokan vannak, akik itt olvasnának inkább. Ígérem, megpróbálok valahogy mindkét oldalra figyelni.

Sajnos a scrappelést is elhanyagoltam. Ezen a héten azonban a CEWE kihívásnak nem tudtam ellenállni. Téma a KAPU.

 És mivel egyetlen oldalon képtelenség bemutatni ezt a hatalmas anyagot, gondoltam, hogy írok egy bejegyzést.

Görögországi utazásaink során, Krétán, Korfun, Rodoszon rengeteg fotót készitettünk kapukról.
Apa még egy kis novella félét is írt a blogján, amit most ellopok tőle, és átemelek ide.

"A kapu használati értékén túl mindig jelkép is, valamiből valamibe átlépünk, valamit bezár, vagy kinyit, két teret összeköt és elhatárol. Ha benn vagyunk, birtokon belül érezzük magunkat, ha kopogtatunk rajta , bemenni szeretnénk. Záróvonal, melyen átlépve más térben, más világban vagyunk, s ha nem tudunk átlépni rajta , hiányérzetünk támad, s fantáziálni kezdünk, mi lehet mögötte. A krétai kapukat nézve sok minden jut eszembe. Első a kétkezi verejtékes munka, amely létrehozta őket. Egyszerű szerszámokkal, célnak megfelelő kivitelben készültek, felesleges cirádák nélkül. Azután elgondolom, némelyikük többszáz éves, szúette deszkáival dacol a múló idővel, emlékezik szomorú és boldog ajtónyitásokra, gyerekzsivajra, öregek csoszogására, ünnepi muzsikára és puskaropogásra.



Rajtuk hozták be a megkeresztelt újszülötteket, vagy kísérték utolsó útjukra a holtakat. Öröm és bánat vonult át rajtuk. Mára legtöbbjük elvesztette funkcióját, már nem nyílnak sehová, mögöttük a ház összedőlt, mementók csupán. Emlékei egy letűnt kornak.


Néhányukhoz emlékek fűznek engem is. Maria és Joannisz ajtaja Krítsában határ élet és a túlvilág között, ha benézünk rajta holt emlékeket látunk.



Legkedvesebb kapum Kokkino Horioban egy rég nem létező házat őriz, kapu térben és időben. Először 2000-ben fotóztam le ,azután még 3-szor.


A jobboldalán növő fügebokor minden évben nagyobb , lassan eltakarja a kaput. Ha látom, úgy érzem hazajöttem, ez a kapu egy kicsit az enyém is. Jó lenne egyszer átmenni rajta.




A temetőkert kapuja Anopolisban: szinte hallom a sarokvas nyikorgását




Végül a Hersonissos feletti kis faluban ,Koutouloufariban a néprajzi múzeum kerítés kapuja, a gondnokkal.


Kifizetve a belépődíjat, véletlenül megjegyeztem, nem muszáj ám blokkot adni, mire a mosolygós gondnokasszony összecsapta két kezét: nem úgy van az kedveském, mert mi

lesz, ha megtudják ezt a kapitalisták Iraklionban?""

És végül még egy pár kedvenc:



















7 megjegyzés:

Janka írta...

Köszönöm a gyönyörű kapukat és a csodás írást a férjed tollából. Valóban igaza van, a kapunak mint olyannak csodás és hatalmas szimbolikája van. Ahogy férjed is írta, rajta keresztül egy másik, akár egy elvarázsolt világba is beléphetünk. (Hű, előjött belőlem az irodalmár :D)

Tittina írta...

Jajj, de jo, hogy ujra itt vagy! Mar kezdtem aggodni...
Es milyen gyonyorusegeset hoztal a Ferjedtol (is) :)

Tipitá írta...

Jaj de nagyon hiányoztál!!!Örülök, hogy megint itt vagy!:)) Csodálatosak a kapuk és a novella is nagyon szép! Hiányoznak a scrap-oldalaid is!!Puszi!

Klári írta...

Drága Lányok! Olyan jó érzés, hogy hiányoztam Nektek! Igyekszem sűrűbben jönni!

Merika írta...

Én is örülök, hogy újra blogolsz!Én a facebook-t hibáztattam, hogy sokan inkább arra járnak.A fotókat köszönöm, és lehet hogy "lopok" belőle lefesteni.Ehhez tudni kell, amikor elkezdtem képeket festeni egy váci kapu volt az első olajképem. Azóta mindig valami erő vonz a kaput ábrázoló témák felé.Amit a férjed ír az pedig csodásan összefoglalja a lényeget. Köszi!

Szilvi írta...

Klárikám nagyon hiányzol ám! Többször is jártál az eszemben....
Valahogy eddig pont ezért nem engedtem, hogy a Facebook bekebelezzen...nagy a kísértés pedig, fűznek innen-onnan, de valahogy érzem, hogy a két gyerek és a scrap mellett már sok lenne......

Margó írta...

Csodálatos! Nagyon jó volt olvasgatni és nézni ezeket a gyönyörű kapukat! ... és nekem annyira természetes, hogy a gondolataimban a kapu szimbolikája is mindig jelen van! Mint ahogy a pillangóé, kalitkáé ...
Köszönöm ezt a szép és tartalmas bejegyzést - is -!