2011. április 15., péntek

Muszáj-oldal



A fenti cím magyarázatául elmondom, hogy valami miatt hónapok óta nincs ihletem a scrapbookhoz. De amikor megláttam a Cewe e-heti kihívását, úgy gondoltam, hogy ezt MUSZÁJ megcsinálnom.

József Attilához valami nagyon különleges kapcsolat fűz bennünket. Amikor még gimisek voltunk, faltuk a verseit, a róla szóló irodalmat, a kortársak véleményét, a szerelmei visszaemlékezéseit. Nagyon sok versét tanultuk meg, illetve annyiszor olvastuk el, hogy megragadt a fejünkben. Sokszor már arra gondoltam, nem vagyunk normálisak, amikor a Városligetben, vagy a Gellérthegyen randevúzva József Attila sorokat mondtunk, hogy kitalálja-e a másik, melyik versből való.
Aztán 10 évvel később édesapámék bejelentették, hogy Balatonszárszón vesznek telket, és épitsünk rá egy házat. Mi ez, ha nem a sors keze?  Ráadásul az egész faluban a mi házunk van a legközelebb ahhoz a helyhez, ahová eltemették. Aki szembeáll a márvány emlékművel, és a szemét tovább engedi, pont rálát a házunkra. Ez egy régi temető, ide már nem temetnek, madarak, pillangók, gyönyörű növények, vadvirágok között játszottak, bújócskáztak  a gyerekeim nyaranta. Így aztán semmiféle rossz érzésük nincs a temetőkkel kapcsolatban. A régi sírhely négy sarkára egy-egy tölgyet ültettek annak idején. Három még most is megvan belőle, ősszel gyűjtöttük a makkot, a gubacsot, amiből Gergő jópofa fejeket, maszkokat faragott.

Kertészkedés, napozás közben láttuk a bokrokon túl, ahogy iskolás csoportok jönnek-mennek, a tanítónénik elmondják ki volt József Attila, és hogy ez volt az első sírhelye. Aztán elolvassák azt a négy sort, ami a márványra van vésve, és továbbállnak. Kitaláltuk, hogy a nekünk legkedvesebb verseket kinyomtatjuk, műanyag dossziéba fóliázzuk, és a három tölgyfát körbe tacepaózzuk vele. Öröm volt hallgatni, hogy ezek után sorba egy-egy gyerek hangosan felolvasta a többieknek, egész kis irodalomórákat rögtönözve.
Hát ennyivel tartoztunk József Attilának.

Tavaly nyáron Apa nagy titokban elkezdett faragni egy darab követ. A jobb oldali fotón a "mű", ezt hozta ki belőle a  "...semmi ágán ül szivem......"  A kerítésünkön belül, a házat vigyázza.

Az külön öröm, hogy a gyerekeinkbe is sikerült elültetni a versek iránti szeretetet, az első ajándék amit Dóri az argentin (akkormég) barátjának vett, egy József Attila kötet spanyolul.
Kell ennél több?

3 megjegyzés:

Tipitá írta...

Ez nagyon szép történet! Köszönöm, hogy leírtad!

Juma írta...

Több okból is örülök ennek a kihívásnak. Azért, mert újra visszaültetett a gép elé, hogy alkoss! ... és ezt az oldalt nem látni és a történeted nem olvasni, nekünk lett volna veszteség!:-))

Bea írta...

Nagyon szép! A kép és a történet, így együtt!