KEDVENC TÁJAINK

A legtöbb és legkedvesebb élmény Görögországhoz, a görög szigetekhez Korfuhoz, Krétához,Rodoszhoz,Paroshoz,Szantorinihez fűz bennünket.

A korzikai utazásunk azért nevezetes, mert ez volt az utolsó olyan utunk, ahol még a nagyok is velünk jöttek. Dóri 20, Gergő 17 éves volt. Ez után ők már külön jártak nyaralni, de azóta is emlegetik az ott átélt élményeket.

1993-ban a kikötői határőrök forgatták a piros útlevelünket, egymásnak mutogatták, mert nemigen láttak még ilyet. Korzika csodálatos, vad, komor, kiismerhetetlen, változatos, két óra alatt a forró tengerparti fövenyről a 2700 méteres Monte Cinton voltunk, na nem a tetején, de a hóhatárnál.
Rengeteg élményünk volt, kezdve attól, hogy a négy éves Danit az utolsó pillanatban rángattuk vissza Napóleon ágyából Ajaccióban, mert nagyon fáradt volt, és csak annyit látott, hogy ágy.Folytatva azzal, hogy olyan partszakaszon volt a szállásunk, ahol minden reggel kidobott valamit a víz, egyik reggel egy hatalmas szörfdeszkát, amit -miután nem kellett senkinek- hazacipeltünk a Lada tetején. Aztán megtapasztaltuk, milyen az, mikor elérhető közelségben van egy álomszép öböl (a képek tetején van), amit kihagytunk, és azóta is bánjuk. Átszelve a szigetet, ahogy a nyugati parton kiértünk a hegyek közül, és egy pihenőnél megálltunk, ezt láttuk lent a mélyben. Nagyon bonyolult lett volna a levezető utat megkeresni, előttünk csak szúrós bozóttömeg, vissza kellett volna menni sokat, nagy időveszteséggel. És még előttünk volt Corte, Ajaccio, Bonifaccio.
Igy legalább bennünk maradt a vágy, hogy ide még egyszer vissza kell menni! És megmaradtak bennünk az illatok, a hajunkban lévő vad orchideáé, a hangok, a hegyekből lefutó gyors, kristálytiszta patakok csobogása, a tenger mormogása.

KORFU ! Csupa nagybetűvel! Szinte a második otthonunk. Itt szerettük meg a görög embereket, ételeket, italokat, a tengert, sok-sok emlék fűz minden kis öbölhöz. Amikor először gördültünk le az 1200-as Ladánkkal (tetején csomagtartó, azon kiságy, bili) a korfui kikötőben a komp rámpájáról, nem gondoltuk, hogy ilyen hosszú, mély kapcsolat, nagy szerelem lesz belőle. Három gyerekkel mentünk, a pici két és fél éves, szállásunk nem volt , bementünk az első irodába a kikötőben, és csak annyit mondtunk kézzel-lábbal : közel legyen a tenger. Az irodavezető nagyon rendes akart lenni, telefonált valakinek, mondta "siga-siga" (nyugi-nyugi) egy óra múlva be is futott egy kis vörös, nagyhangú, széles gesztusokkal mutogató görög, egy ócska Nissan teherautóval, mondta, hogy kövessük. Árkon-bokron, kis falun, nagy falun, hegyen-völgyön mentünk vagy 40-50 percet, a sziget túloldalára. Aztán egy hosszú olajfaliget, végén egy szép kis nyaraló nagy terasszal, citromfákkal, dús növényzettel, virágillattal. Csak épp a tenger nem volt sehol. Harisz (mert így hívják a görögünket) csak görögül beszélt, igy nem értette, miért mondjuk angolul,németül , hogy mi azt kértük, közel legyen a tenger. Mikor rájött mi a bajunk, nevetve mondja, hogy 30 méter, itt van a banjo-banjo. Csak éppen nem vizszintesen, hanem függőlegesen. Akkor vettük észre, hogy egy meredek partoldalon van a ház, de a rengeteg növénytől nem láttuk a tengert. Megmutatta az ösvényt, és a homokfalba vájt hosszú lépcsőt, ami levitt a tengerhez. Megijedtünk, hogy fogjuk ezt a gyerekkel naponta többször megmászni, de az, hogy miénk volt az egész part, mindenért kárpótolt.

És életünkben annyi gyönyörű naplementét nem éltünk meg. Szárszón is csodás a naplemente, de ott az északi part hegyei között tűnik el a nap, ám itt végignézni, ahogy belezuhan a tengerbe, közben a vörös milliónyi árnyalata szétterül és hullámzik a vizen............,szóval költőnek kéne lenni, hogy ezt megfogalmazhassam.

Azóta többször voltunk náluk, jó barátok lettünk Harisszal és Dzenivel, a feleségével, többször voltunk már Korfun szállodában is, de mindig autóbérléssel kezdjük, és rohanunk meglátogatni őket, és az öblünket. A kép tetején látszik, hogy milyen öleléssel jönnek elénk, mikor meglátnak.

Rodoszra egy Last Minute úttal mentünk Danival és Juditékkal (100 éves barátaink). Egy pici kis halászfaluban volt a szállásunk, az volt az első szezonja annak az apartmanháznak ahol laktunk. Szuper hely volt, csak átsétáltunk az út túloldalára és ott volt a csodás, kék, tiszta tenger. És csend volt, épp annyi nyüzsgéssel, ami még belefér. Persze végigjártuk a sziget nevezetességeit, a fővárost a Nagymesteri palotával, , Lindoszt (itt szamárháton mentünk fel a fellegvárba),a pillangóvölgyet, stb, de azért sokat pihentünk és fürödtünk. Apa egy itt átélt élményéről írt egy kis novellát, itt olvashatja, aki kiváncsi rá.

Firenzében töltöttük a húsvétot. Busszal mentünk a Népligettől, menetrendszerinti járattal,este indultunk, másnap 10-re ott voltunk. A pályaudvar környékén nagyon sok kis olcsó hotel van, neten foglaltunk szállást, nem volt drága. Dóri és Fernando is átjöttek Viareggióból, megnéztük a hagyományos Húsvéti körmenetet és tüzijátékot a Dómnál, utána vonattal elmentünk Luccába, ahol éppen antikvitás kirakodóvásár meg bolhapiac volt az egész városban. Nagyon élveztük.

Rómába is a barátainkkal mentünk, ott csatlakozott hozzánk Dóri, és pár napig velünk volt.Interneten néztünk ki egy nagyon kellemes kis hotelt, a Szt Péter Bazilika szomszédságában, szinte fillérekért. Március 8-a volt, az utcákon, piacokon rengeteg virág, idegenek a kezünkbe nyomtak egy-egy csokor mimózát. Róma gyönyörű volt, csodálatos emlék maradt.Apa irt egy kis rövid novellát, itt olvasható.

Hát Toszkánáról mit lehetne írni? Itt élt a gyerekem 4 évig, ő szerettette meg velünk az olasz tájat, az ételeket, a finom borokat, meg az olasz embereket, megismertük egy csomó barátját. A teraszukról hosszan látni lehetett az olasz riviérát, és mivel egy hegyen laktak, ráláttunk a völgyekben meghúzódó kis falvakra, városokra. Életemben olyan csodás éjszakai panorámát még nem láttam, a millió pici fény pislákolt, ahogy kanyarogtak az utak, égtek az utcai lámpák, messze meg a tengert világitotta a hold, a fekete égen a rengeteg csillag....... Most is libabőrös leszek, ha visszaemlékszem rá.