És akkor most elmesélem, hogy jutottam el idáig. Az igazi "indián-feeling" ennél a táblánál kezdődött. Tudtam, ahogy megyünk észak felé, megváltozik majd a táj, az épületek, az emberek. De ennél a vidám, szines táblánál, ami Argentina legészakibb tartományának "kapuja" valahogy olyan érzésem támadt, mintha hazajöttem volna, mintha itt már jártam volna.
És ez csak fokozódott, amikor ezeket a meleg, földszineket láttam mindenhol magam körül, a tájban, az utcán, az embereken, az éttermekben, tárgyakban.
Az agyag, a kerámiakészités, a terakotta edények érintése, illata mindig is vonzott. Évekig vezettem kerámiaszakkört kisiskolás gyerekeknek.
Ez egy meleg sarok az egyik étteremben, a padon vastag, puha állatbőrök, mindenhol szőttesek, a falon szőnyegek.
...........kívül pedig lakattal záródik. Mint a nagymamámnál a sufni. Itt teljes indián szerelésben indulunk az esti sétánkra.
Ez a sivatagi fűvel boritott vályogviskó.........
..belül egy csodálatos, hangulatos közösségi teret rejtett. Nem tudom minek nevezzem: vendéglő, kávézó, pub........ők bárnak hívják, de egyik sem fedi azt a meleg hangulatot, a halk zenét, a ropogó tűz hangját, a finom illatokat amit ott éreztünk.
Tele volt fiatalokkal, akik teáztak, beszélgettek, sakkoztak, zenét hallgattak, mellettünk egy lány laptopba írt valami szöveget, közben énekelt.
Ezen a helyen már teljesen biztos voltam benne, hogy előző életemben indián asszony voltam. Mintha világéletemben itt éltem volna, a lakásunk, és a nyaralónk is ugyanilyen stílusú, imádom amikor mindenhonnan lóg valami, gyöngyök, csengők, régi képek, családtagok fotói,
Dóriékat is elvarázsolta a hangulat, meg egy jó üveg vörösbor.
Az este további részét otthon töltöttük a saját "szállodánk" éttermében.
Ez Yavi, a legészakibb szálláshelyünk, pár kilométerre a bolíviai határtól. Ebben a Hostelben aludtunk. Első pillanatra nem tűnt bizalomgerjesztőnek.
Belső udvar
Kilátás az ablakunkból.
Ez a kép bármelyik alföldi tanyán készülhetett volna.
A mályvabokor ugyanolyan, mint itthon a saját kertemben.
Kilátás az ablakunkból.
Ez a kép bármelyik alföldi tanyán készülhetett volna.
A mályvabokor ugyanolyan, mint itthon a saját kertemben.
Bútor nincs, az asztal meg az ágy is vályogtéglákból van összeállitva.
Az ajtón belül rigli van,...........
...........kívül pedig lakattal záródik. Mint a nagymamámnál a sufni. Itt teljes indián szerelésben indulunk az esti sétánkra.
Ez a sivatagi fűvel boritott vályogviskó.........
..belül egy csodálatos, hangulatos közösségi teret rejtett. Nem tudom minek nevezzem: vendéglő, kávézó, pub........ők bárnak hívják, de egyik sem fedi azt a meleg hangulatot, a halk zenét, a ropogó tűz hangját, a finom illatokat amit ott éreztünk.
Tele volt fiatalokkal, akik teáztak, beszélgettek, sakkoztak, zenét hallgattak, mellettünk egy lány laptopba írt valami szöveget, közben énekelt.
Ezen a helyen már teljesen biztos voltam benne, hogy előző életemben indián asszony voltam. Mintha világéletemben itt éltem volna, a lakásunk, és a nyaralónk is ugyanilyen stílusú, imádom amikor mindenhonnan lóg valami, gyöngyök, csengők, régi képek, családtagok fotói,
Dóriékat is elvarázsolta a hangulat, meg egy jó üveg vörösbor.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése