2010. február 5., péntek

UTOLSÓ NAP A NAGY UTAZÁSBÓL

Hát vége! Több, mint egy hónap után újra itthon! Elmesélem a mai napunkat.

10 ezer méteren, az Óceán fölött hajnalodik.

Szinte percenként változtak a fényviszonyok. Itt olyanok a felhők, mintha hómező lenne.

Közeledünk a római reptérhez.

Mivel 12 óra múlva lesz csatlakozásunk, a csomagokat betettük egy megőrzőbe, vettünk 2 vonatjegyet Rómába, 20 perc múlva már a Termini pályaudvaron voltunk.

Az idő csodálatos, hó egy szem sem, az emberek mégis meleg kabátokban, sálakban az utcákon. Ez egyike a sokszáz szökőkútnak.

Eddig csak egyszer voltunk Rómában, de ezt a gyönyörű Bazilikát elkerültük. (Megjegyzem, hogy végignéztem egy csomó utikönyvet, térképet, és sehol nem emlitik) A Szent Péter Bazilika után a második legnagyobb méretű templom. Eredetileg Diocletianus népfürdője volt, kívülről úgy is néz ki. Az 1500-as évek közepén alakitották át, a már idős Michelangelo tervei alapján.

Belépve teljesen elképedtünk a méretein, a csodálatos márványboritásokon, oszlopokon.

A Bazilika neve: Santa Maria degli Angeli e dei Martiri, és a Piazza della Reppublicán van.Az előcsarnokban kortárs képzőművészek alkotásaiból volt kiállítás.

És Apa kedvenc tere, a Piazza Navona, a szökőkutakkal.

Igazából felülnézetből lehet lehet látni, hogy a tér egy ókori stadion volt, 15 ezer embert volt képes befogadni. Domitianus császár idejében lovastornákat rendeztek itt, az árkádok alatt pedig kézművesek, boltok, bordélyházak voltak.
Róma legszebb barokk temploma (állitólag) a Szent Ágnes. Amikor 4 éve itt voltunk tatarozták, most meg be volt zárva.

Azért a lakók is tudják, milyen szép környezetben élnek, mindenhonnan zöldek, virágok lógnak.

A tér egyik fele a festőké.
Az éttermek, pizzériák, kávéházak asztalai, székei kinn a téren, a becsalogató-emberek minden arra sétálót megszólítanak. Bennünket egy elegáns, 50-es úr szólított meg, hogy: "Szervusz Pistám!" Ennyit tudott magyarul. Apa teljesen elájult, és rögtön leültünk az asztalához. Elég drága mulatság volt, mert két ilyen pohár sörért 15 eurót fizettünk, ami argentinra átforditva megfelel egy láda sörnek.

A középső szökőkút veszi körül az obeliszket.

Négy éve valahogy a Pantheon (az összes isten temploma) is kimaradt. Most örültünk, hogy véletlenül rátaláltunk. Fantasztikus érzés a homlokzaton látni az i.e.27-es dátumot, és tudni, hogy olyan országból jöttünk ide, ahol csak párszáz évig tudnak visszamenni a történelmükbe.

Alul, fölül, oldalt, mindenhol gyönyörű, önmagában mintás, sokszínű márványborítás van. Körben szobrok más-más alakú márványfülkékben.


Ennek a több mint 43 méter átmérőjű egyszerű díszítésű kupolának az az érdekessége, hogy amikor Michelangelo tervezte a Szent Péter Bazilikát, a kupoláját egy kicsit kisebbre méretezte, ezzel megtisztelve a Pantheont. A tetején lévő 9 méter átmérőjű "oculum" vagyis "szem" szinte nappali világosságot biztosit az egyébként ablak nélküli csarnokban.
Én meg csak szenvedtem a kis-gépemmel, mert nem tudtam befogni a hatalmas méreteket.



Dobtunk pár centet a Trevi kútba, hátha visszahoz.

Az Angyalvárat csak véletlenül ejtettük útba. Forditva tartottam a térképet, és ellenkező irányba indultunk el a Corsó-n, így a Fórum Romanum helyett itt kötöttünk ki. De ekkor már olyan fáradtak voltunk, hogy lemondtunk róla.
Annyi erőnk még volt, hogy felmásztunk a spanyol lépcsőre, és egy japán turistalányt megkértünk, hogy készitsen rólunk egy fotót.

A bokám elefánt méretűre dagadt, minden tagom fájt, 28 órája nem aludtam, de ez a nap feltette a koronát erre a csodálatos hónapra.


12 megjegyzés:

Kovaxka írta...

Hát ez milyen klassz, Klári! Várjuk a csodás oldalakat is! :)

krisssz írta...

Fantasztikus lehetett!! Az egy hónap, és a végén Róma.
És mivel mindig is tudtam, hogy az enyém a legtutibb Róma oldal, nálam fent van a templom:)) Igaz, nincs róla teljes cikk, de jelölve van a térképen fotóval és rövid szöveggel. http://halado.cewe-fotokonyv.hu/images/klari.jpg így lehet látni.
Az oldalam linkje http://roma-szenvedely.eu/ érdemes körülnézni:))
Várom az oldalakat az utazásról:)

Titty írta...

Csodálatos lehetett! Imádom Olaszországot, és most egy kis színt is vittél a napomba! :-)Köszönöm.

Jovi írta...

Én is már kora hajnalban nézegettem a képeket. Örülök, hogy rendben hazaértetek:) Kicsit irigykedem Argentína miatt (oda csak akkor vágynék, ha a szívem valamelyik darabja odahúzna), de nagyon-nagyon irigykedem Rómáért! :) Pont 5 éve ilyentájt voltunk mi is, élveztem minden percét és azóta is vágyom vissza! Jó volt látni az ismerős helyeket a Ti kamerátokon keresztül:)

Szilvi írta...

De jó, hogy már itthon vagytok!
Eseménydús hetek állnak mögöttetek, irigykedek is rendesen.
Szuper volt a sok fotót végignézni.
Aztán tessék sokat szkreppelni majd!

Budaházi Brigitta írta...

Klassz! De jó, ma csupa olyan oldalakba és fotókba, bejegyzésekbe botlom, amelyek a nászutunkat idézik. Egy hetet töltöttünk 2001-ben Rómában. Köszi, hogy felidézhettem a képeid által ismét. Klári, mennyire klassz, hogy a csodás egy hónapos utatokat még ezzel a római kirándulással is meg tudtátok fejelni.
Ui: Matyi úgy ismeri Rómát, mint a tenyerét, többször volt már ott, mire Velem tért vissza.... s neki is a Navona a kedvenc tere. :)

Timi írta...

Megvallom irigyellek ezért az utazásért. Egy életre való élményt osztottál meg velünk a blogodon, hát még amit nem is írtál le;-)
Teljesen hihetetlen, hogy miközben mi fulladozunk a hóban, nem messze tőlünk virágok csüngenek az erkélyekről, és működnek a szökőkutak. Várom a szép oldalakat.
Timi

pufiindian írta...

Nagyon szép út lehetett. Na és Róma.... Tényleg jó volt látni az ismerős helyeket . Lesz mit feldolgozni, megscrappelni. Jó munkát a hosszú pihenés után.

Ildiko írta...

Jaj nagyon varom, hogy milyen scrapbook oldalakkal josz elo. Marcius 4-en megyek a gyerekekkel haza s remelem addigra mar nem lesz olyan hideg.
Puszi
Ildiko

Eszter(beszteri) írta...

De gyönyörű helyeken jártatok. És milyen jó, hogy ilyen sok fotót tettél fel! :) Nagyon várom a fotókból készült oldalakat is! :)

DAnett írta...

Mennyire szuper ötlet volt Tőletek, ez a "beruccanás" a városban :) Róma a legkedvesebb városom... köszönöm, hogy a csodás fényképeken felídézhettem az élményeimet :). Nekem a kedvenc helyem a Spanyol Lépcsők... órákig tudom nézni onnan a hömpölygő tömeget...
Kíváncsian várom az oldalaidat! :)

{Hana} írta...

De klassz lehetett :-) Már az egész Argentina, meg ez az utazás is! Olyan élmény mindig nézegetni a képeidet :D De azért jó, hogy épségben hazaértetek ;-)